T Ö K É L E T L E N

Clark egy igazi hős. A minap épp egy bevásárlásból hazaigyekvő, idős hölgyet óvott meg attól, hogy teherautó gázolás áldozatává váljon és tegyük hozzá, nem ez volt az első alkalom, hogy Clark megmentette valaki életét. Furcsamód számos hasonló eset fordult már elő vele, mióta a zajos nagyvárosba költözött. Annyi, de annyi, hogy időnként már attól érzi rosszul magát, ha nincs a közelében megmenteni való személy. Talán emiatt van az, hogy néhányan kifejezetten nem kedvelik munkahelyén a mindig jól fésült, jól öltözött és pedáns fiatalembert, aki végtelenül segítőkész és mértéktartó. Valójában olyan, mint egy papírból kivágott képregényfigura, kivéve azt az aprócska tényt, hogy a rajzolt történetek hőseivel ellentétben Clarkkal könnyen össze lehet futni a büfé előtt vagy akár a mosdóban is.

A környezetében élők talán nem is sejtik, hogy mennyire emberi lény Clark. Oké, egy kicsit talán jobb, mint az átlag, de ettől függetlenül teljesen emberi. Saját bevallása szerint a legnagyobb különbség közte és mondjuk Jimmy – a szerkesztőség lóti-futi mindenese - vagy bárki más között annyi, hogy képes tovább kitolni határait, mint azt a többiek teszik. Amikor ezt a dolgot felemlíti - és csak akkor - mindenki úgy tekint rá, mint egy csodabogárra, s csak kuncognak körülötte, hogy nahát, milyen bohókás tud lenni miszter élére vasalt, amikor néhanapján iszik egy kicsit. Mert Clark csak és kizárólag péntek esténként, munka után, a közös törzshelyüknek számító sarki szórakozóhelyen szokott ilyesmiről beszélni. Legutóbb az emberek repüléssel kapcsolatos vágyával példálózott, poharában ír whisky alatt olvadozó jégkockákkal.

És valóban, miért van az, hogy az emberek rengeteget ábrándoznak a repülésről, sőt álmodnak is róla, ezek az álmok mégis mindig annyira sablonosak? Ahogy állítja, ő ebben is tovább gondolkodik, mint mások. Ha az ember képes lenne áthágni a gravitáció szabályait, akkor miért ne próbálná ki - mondjuk az első ügyetlen szárnypróbálgatások után - azt, hogy milyen lenne háton, ruha nélkül szelni az eget és úgy napozni? Vagy milyen érzés lehet a talajnak függőleges pozícióban, de fejjel lefelé, széttárt karokkal lebegni az éjfélkor is nyitva tartó benzinkút felé? Mennyivel lenne nehezebb ilyen módon irányítani a mozgást, főleg a leesett állú benzinkutasok láttán?

Amikor ezeket az eszetlenebbnél eszetlenebb ötleteket hallja, fejét csóválva, de mindig elmosolyodik és ekkor - tényleg csak és kizárólag ekkor - Lois a keresztnevén szólítja Clarkot. Clark, te bolond. Clark, te tökkelütött. Clark, te tökéletlen…

Ő pedig semminek sem örül jobban annál, ha Lois tökéletlennek hívja, még annak sem, ha a keresztnevén.